Doktorokat avattak és rangos díjakat adtak át a Széchenyi István Egyetem Akadémiai Napján
Az Akadémiai Nap minden évben a Széchenyi István Egyetem legrangosabb ünnepsége névadója, gróf Széchenyi István születésének évfordulója alkalmából. Az intézmény idén szeptemberben az árvízi védekezés miatt elhalasztotta az eseményt, így azt november 22-én tartották meg. A rendezvényen doktorokat avattak és rangos elismeréseket adtak át azoknak, akik munkájukkal nagymértékben hozzájárultak az egyetem fejlődéséhez.
„Intézményünk ereje abban az egyedülálló közösségben rejlik, amit valamennyi díjazottunk kimagaslóan értékes tevékenységével példáz. Mindez lehetővé teszi, hogy magas színvonalú képzésekkel, kutatásokkal, innovációkkal erősítsük a térség versenyképességét” – fogalmazott köszöntőjében prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi-egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese. Beszédében visszatekintett az elmúlt évre, amelyben elkészült a Győri Innovációs Park első üteme, Zalaegerszegi Innovációs Parkja és MedTech Egészségtechnológiai Campusának első épülete.
Mint mondta, az intézmény teljesítménye három szempont szerint mérhető: egyrészt a nemzetközi világranglistákon elért helyezésekkel; másrészt azzal, hogy hány tudomány- és szakmai területen tölt be az egyetem meghatározó szerepet a világban, harmadrészt pedig a professzori kiválósággal.
„A Times Higher Education interdiszciplináris tudományos rangsorában egyetemünk a világ 600 legjobb universitasa között szerepel, hazánkban pedig a harmadik legjobb felsőoktatási intézmény. Büszkék vagyunk arra, hogy egyetemünk ma már nyolc jelentős nemzetközi ranglistán szerepel – mondta. A rektor a hallgatói eredmények közül kiemelte, hogy világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét a SZEnergy hallgatói csapat idén harmadszor nyerte meg világcsúccsal, nagy fölénnyel megelőzve Európa legjobb műszaki egyetemeit. Hozzáfűzte, a professzori kiválóságra példa, hogy az egyetemnek jelenleg öt olyan kutatója is van, aki a tudománymetriai rangsorban szakterületén a világ legjobbja vagy legjobbjai közé tartozik.
A köszöntő után az egyetem rangos elismeréseinek átadása következett.
A Széchenyi István Egyetem Szenátusa címzetes mesteroktatói címet adományozott Kóbor Józsefnek, a Széchenyi István Egyetem nyugdíjas mérnöktanárának.
Kóbor József tanulmányai során okleveles gépészmérnök, majd mérnöktanár képesítést szerzett. 2000-től mostanáig a Széchenyi István Egyetem óraadó oktatója. Jelenleg a Gépek Tervezése Tanszék megbecsült kollégája, ahol munkájára mindig lehet számítani és nagy örömmel adja át tapasztalatait a fiatalabb kollégáknak. Az oktatott tárgyai közül kiemelkedik a számítógépes modellezés.
A Multidiszciplináris Műszaki Doktori Iskolából doktori esküt tett le Istenes György (témavezetője Prof. Dr. Horváth Zoltán), valamint Mehran Amini (témavezetői Prof. Dr. Kóczy T. László és Dr. Hatwagner F. Miklós).
Fotók: Adorján András, Dudás Máté
Forrás: https://www.uni.sze.hu